A jóságról

Nem vagyok jó. Közel sem. Sőt talán még egy porszem sem vagyok, s az út sara is tisztább, mint én. De sejtem, halványan, hogyan lehetnék jó... feltételes módban…

TALÁN:

Jó lennék, ha minden egyes lélegzetvételben érezném az Urat;

Ha tudnám a lelkem mélyétől a leghosszabb hajszálam végéig, hogy a test, Szentlélek temploma, és nem pusztitanám;

Ha mindenkiben felfedezném az Istenarcot, a képmást, akkor is, ha nehéz

Ha az életet ajándékként fognámfel, hatalmas, gyönyörű és nemes ajándékként, melyhez nincs fogható, sem gyémánt, sem drágakő nem lehet mércéje;

Ha ajkamat nem hagynák el csúnya, rágalmazó, szitkozodó szavak;

Ha mindenkihez egyforma türelemmel és alázattal lennék;

Ha önzés nem lenne bennem, csak önfegyelem;

Ha fűszál, falevél, fészek, felhő, kő, esőcsepp, szivárvány láttán boldognak érezném magam;

Ha óvnám a szépet, s kimondanám a jót;

Ha nem szakítanék le minden egyes virágot, ami az utamba kerül;

Ha úgy élnék, mintha ez lenne az utolsó nap a szeretet kimutatására, akkor talán mondhatnám, hogy legalább igyekszem JÓ lenni…

Belső gondolatok...

A lelkem egy szennyes kosár, melyben igencsak felgyűlt a mosnivaló. Könnyebb más lelkében kitisztítani valamit, mint a sajátunkban. A halom nő, és csak nő. Fel fog robbanni, vagy el fog égni. A tűz, ami bennem ég, gondot jelent. Megfékezhetetlenül terjed át mindenre. Fizikailag is megbetegít. Gyengül az immunrendszerem, végez velem hamarosan. Megfojt. Elértre a nyakamat is, már nem kapok elég oxigént. Nem, mintha nem tudnám elfogadni a halált... Szabadulásként értékelem. Sohasem értettem az embereket. Néhányan csak sejthalmazok, de szeretem őket, csak nem tudom felfogni a cselekedeteik ok- okozatát. Ők sem az enyéimet, pedig tudom, nem vagyok jobb náluk. Úgy kellene viselkedni egymással, hogy közben tudatosítani magunkban, hogy lehet, ma látjuk utoljára a másikat. Ma ölelhetjük meg, ma árulhatjuk el, milyen sokat jelent nekünk. Nincs holnap. Ez a pillanat van csak, mégis inkább hátat fordítunk, magunkba zárkózunk, a kulcsot pedig a világ túlsó felére hajítjuk és csodálkozunk, hogy nem találjuk. Belsőégés... Nem tudom eloltani. Csak egy kis racionalitás kellene hozzá, de nincsen... Kár, hogy nem árulnak a gyógyszertárban ép- elme kapszulát... egyet fizet- kettőt kap akcióval... :)

Sóhaj.

Vallásom a szeretet.
Célom az ölelés.
Vágyam a szabadulás.
Utamat nem ismerem...
Gyere, gyere velem!!!
(Különben eltévedek...)

No title:)

Fejelvesztés:). Sűrű jelenség nálam...
De egyszer élünk, az Istókát!:)
(Mondjuk, hál' Istennek, mert néha még ez is teher...)
Meg kell törni a monotóniát!:)

Vádirat.

Vádolom a Napot, bár semmi értelme.
A felhőt is vádolom, mert nem áll félre
A nap útjából, és fázik egy madár, aki
Az út porából a kifli morzsát csipegeti...

Megfagyott a szíve neki egy hajnalban
A morzsa meg ott maradt a torkában:
Örökre. El van már temetve, legalább
Nem fáj a feje, és nem is sír ő tovább...

Tudom, hogy jobb helyen található,
Mégis vádolom, aki csak vádolható!
(MINDENKI), a legsúlyosabb vétek
A nemtörődömség... Remélem érted!

Szabadság. ez is másképp.

Rettenet. Rémület. Az ember lánya csak itt ül, kiírja a hülye dolgait magából, mintha ettől könnyebb lenne az élet... Inkább ki kellene irtani minden negatívumot, de ez sem vezetne megoldáshoz, hiszen ahhoz mindenkinek ezt kellene tenni... Egyszerre vagyok magányos, és vágyok a magányra, nem ilyenre, szabadságra. Afféle szabad- magányra, más pólusúra. Hadd keljek fel akkor, amikor szeretnék, hadd tegyem azt, amihez kedvem van! Legyek egyedül, de mégse. Levitáljak. Ültethessek fákat és feküdhessek éjjel órák hosszat a fűben, járhassak mezítláb és ölelhessek át sok embert. Többé ne legyek fáradt. Ugrálhassak napokig az ágyon:). Kézen fogva sétálgassak valakivel, röhögcsélve, az úton kávét szürcsölgetve, vigyázkodva... És ha megunom, akkor feküdhessek egy tiszta parton, vagy süthessek valakinek valami finomat, szívből. Lehet, hogy ez a kulcsszó?! Visszhangzik: SZÍVBŐL.

huha.

Megjött az ihletem,
le sem kellett intenem.
És még buszt sosem vezettem,
lent sem vetettem,
nem láttam a végzetem...

Zagyva. Mintatöbbi:).

Oh, na ne már,
Gyorsabb vagy az endorfinnál.
Az agyad mindig elkomplikál
Mindent.
Macskaalma.
Szemet eltakarta,
Vért izzadva fújt ki balra:
LEVEGŐT.
S azzal mindene megnőtt,
És lábszára
(mellesleg nem elhanyagolható tényezőként)
Lábszára eldeformálódott.
Pont így. Pont most...

Ars poetica

Ha úgy élnék, hogy nem lenne másnap,
Elismerném magam a világnak...
Ha számból dőlnének a rímek,
Nem kérném az ítéleted.
Ha maradnék mosolygós lányka,
Nem várnék az állomásba,
S soha senki előtt nem mutatnám,
Hogy érted valami táplál,
Valami érzés, de fura, ami
Nem lehet szerelem,
S míg magamat összeszedem,
Nem kötök ki Keleten,
Miközben a szívem keresem...
Kávém a kezemben, s ha jól teszem,
Szemem rád nem szegezem
Kérdőn többé sosem.