barátságnak, szerelemnek.

Vajon Neked is ilyen jó, mint nekem?

Mert én terpentinnel mostam le

mindenki más ferromonját magamról...

atomhasadás

Egy csésze kávé, egy adag levegő

után, és máris kész a lebegő

érzés. Elméleteket állítasz fel,

a világ dolgain elmélkedsz el.

Közben nyugodtan táncolsz,

magadhoz semmit sem láncolsz,

"mennyi arc, és egyik sem egyforma"

DNS, meg fehérje- kombináció- forma,

esetleg a gondolataid valami

zavaros, ámde valósnak tűnő, alaki

kivetülése agyad váratlan frekvenciáinak.

Mindenki mást érez, mást rak-

tároz el. "Csoda ez, vagy visszhangja

a gondolatnak, ami megadja

az alaphangot?"

"Boldog vagyok!,

Akár egy inspirációra, pihenésre váró

lélek, aki benn van már az Ó-

piumbarlangban." Mert fura,

hogy egy sálból előtörő illatmolekula,

élég ahhoz, hogy katalizáljon valamit.

Apukámnak

Nem mondod sose, hogy szeretsz,
mégis minden éjjel várom ezt.
Eltolsz magadtól, ha ölelnélek,
De, apu, én csak egyszer élek,

Ahogy te is, ezért azt mondom: vétek,
hogy nem puszilsz meg, ha arra kérlek.
Jót akarsz nekem, próbálsz erősnek látszani,
de hidd el, ezzel nevelni nem tudsz: csak bántani.

Azt álmodom, hogy egyszer átkarolsz,
S a "SZERETLEK- el" hangosan pazarolsz.
Nekem nem baj, ha halkan is, akár suttogva.
Vagy csak beszélgetünk, szívünket megnyitva.

Mert hidd el, én szeretlek!!!

Szaladj!

Örvényként forgó pórusok tánca,
Testbeszédből kivehető összeesküvés- elméletek lánca,
A felkelő nap levegőt sűrítő bája,
Na meg két lepke álmodóan várakozó, vad románca

Szaladj, mert az "élet" fogalma ezzel szinonima!

(Maradnék egy picit még.)