Ilyen lett...

Hosszú ideje, először úgy ébredtem,
hogy Te voltál az első gondolatom.
Hogy miért, pont most, hidd el,
nincsen halvány lilám.
Ott ültünk a tetőn. Próbáltam magamba
szívni a tájat, az érzést, a viszonzatlan
gesztusokat. Ilyen lett.

És hosszú ideje most először el akartam
hessegetni a gondolatod.
-Kiscicák... gondolj kiscicákra! -mondtam magamnak.
-Miért épp? Sosem voltam annyira
oda értük. ...
-Aranyosak... Tisztelegj az agyad előtt,
olvass fel neki, menekülj, most menekülj,
rohanj, szlalomozzál el mellettük, árokba
bukj, gyógyítsd magad!

...elmondtam érted egy imát, szeretetből, ha már
így befészkelted magad a kávém elé...

Megírom.
Könnyebb lesz, nekem olyan ez, mintha újra
kislány lennék, s anyám puszilná le
rólam a fájdalmat.

Ilyen lett.
Látod, ennyi telt a viszonzatlan érzelmekből.

Latens perverzió

Felsőbb erőknek kísérleti
patkányai vagyunk, mondta, s színes aquarelle- ként
tartott elém egy festményt
a lelkemről, s mégse.
Mennyi paca! Jobb lenne, ha
legalább a körvonalakat megtudnám
erősíteni.Vagy minek is?
Minden elmúlik. Kicsit
belém  költözik a gyász,
hagyom, hogy
irányítson, hadd higgye,
erősebb, úgyis legyőzöm.
Két másodperc,
s már röhögök is, ujjongok,
hisztizek, mert boldog vagyok,
nincs is különös okom rá,
csak, hogy:
mindenki skizofrén!
 lá-lá-lá

Nem véletlen semmi.
Az egyenlet egyszerű:
X-ek, Y-ok, pluszok, dermesztő
mínuszok, gyökök, némi szorzás-
osztás, na meg persze
Angyalok és hormonok.

Üzent a testem: túlterheltem magam.
Elmémet, mentálisan műtőasztalra teszem,
miután jól lezsibbasztottam,
de igazán!