Úgy érzem magam, mintha Stockholm szindrómás* kávégépek kergetnének,
csak mert nem kívántam nekik nyálkifolyós szép álmokat. Elérnének, széttépnének,
fejemet a falba vernék, elhagynának, rám csapnának, kimosnának, szárítanának,
vasalóval égetnének, a vállfára kitűznének, infúziót beadnának, várnák, hogy kiájuljak,
hogy lassan (de biztosan) minden levegőt kifújjak, aztán csendben ott hagynának...
Hiányolnám, visszamennék, megcsókolnám és kérnék még egy eszpresszót tejjel. Ők meg szelíden pénzre várnak.
*A Stockholm-szindróma egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek általában – szeretetet kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése