2012. március 22., csütörtök

Klastrom*

Négy gipszkartonfal, (eléggé
kopott), piszkos fehér (ez szó
szerint) nincsenek
ablakok, ajtók, rácsok, szabályok,
ellenben legalább a plafon mállik.
Ott vagyok a közepén, amióta
elítéltél. Csak egy nézés volt,
és kész... S én azt gondoltam:
-Ennyi!
Majd feleszméltem, magányosan,
sötét falak között. Tudod, hogy
mi bánt?! Egyetlen szóval ki-
és megválthatnál, ahogyan
magad is.

* Valami terjed a levegőbe.

2012. március 14., szerda

Újabb klisé

Hiába hangoztatom az igazamat,
nem hiszi el, talán soha nem is
hitte, hogy lehet ő az egyetlen.

Hogy patkány módjára kapok
alkalmakon, mint, ahogyan írva
van abban a Wass Albert versben?!
Nem tudom.

Lefestett egy
fél- alkonyon. Az már bizonyos,
hogy az önkontrollt meg kell
sokszorozni, mert ilyenkor nem.
Nem így jó ez. Ebben az órában
(hisz minden relatív), elfog a
hiányérzet. Csak azt tudom,
hogy ha már látta
a könnyeimet- egy idióta
vigyor mögött is- egészen
közel áll hozzám.
Csak a szám, meg az ujjaim-
mintha csak klisékkel
dobálóznának-
Hé, hallod?!
-azért ennél sokkal több van:
érzés, meg mindenféle-
.

Vajon látványosan nem
szokványost lát(ott) bennem?
Mit tett? Mit tettem?