2011. május 30., hétfő

lenyomat


Nyomot hagy bennem valami,
Akár a sok vérvétel a karomon,
S emlékeknek építek lelki Tádzs Mahal-t...

Jónak maradni úgyis az utolsó tíz méterben
a legnehezebb... S ha nem jön össze,
az épület befeketül.

2011. május 25., szerda

A szem haszna


Még sose láttam valakit ennyire tisztán.
Ott álltál előttem, te Alkotó,
repültél felfele, egy hatalmas léggömbbel,
amit mások léleknek neveznek,
s közben egy ágyú húzott lefele.
Láttam a májadat,
ami egészen jól bírta magát ahhoz képest,
s a kis, még begyógyulatlan sebet a szíveden.
Rengeteg színt láttam körülötted, komplexeket,
tele tulajdonságokkal, s próbáltam szavakba is önteni.
Kevés idő alatt 200 évet éltél,
és ez tetszik, te szarkazmussal megáldott,
racionalista- idealista, ellentétekkel
megfűszerezett jóember!

2011. május 22., vasárnap

Kenhető

Önző vagyok, azért nem eszem sütit most,
igen, önző a testemmel szemben.
És térdre kényszerítem a vállamat, na
nem azért, mert a bokám rég kibicsaklott.
Írni kellene most okosat, figyelj!

Hogy néha szemtelenül berúgnék,
és befeküdnék egy engem vízszintes
testhelyzetben ellepő kád vízbe, s csendben
elaludnék, s hogy sok emberből gyúrok egyet,
amiről ez az egész szól, s hogy kipukkasztanám
azt az illúzió- szeretet- lufit a fejem fölött,
aminek, mint kiderült semmi értelme sincs...
Mert erősnek kell maradnom, nem egy darab
gyurmának ami bármilyen alakot felvesz, ha kell.
Én mától fogva nem létezem. Ha mégis, és keresnél,
ne tedd, vagy vegyél magadnak a spórolt
pénzedből más lányt. Végül is nem vagyok a rokonod,
legalábbis reménykedem, hogy nem válok
TE-vé.

És most: mentem, mint egy piszkozatot az
emlékezet- rajzolatot, ami nem is az enyém.
Igazából nekem szabad akaratom van, ami
meg nem a tiéd. Kvittek nem leszünk még
így sem. Ezt nem megtörtént eseménnyé nyilvánítom,
de ne hajtsál végre több műlesiklást a lelkemen, kérlek!

Az idő többé már nem nekünk dolgozik.

U.I.: Szeretlek!

2011. május 15., vasárnap

Az igazság a tükör előtt áll (nem benne)


Beszuggerálom magamnak, hogy minden így van jól,
S hogy ennyi boldogsághormon egy helyen nincs is!

Te meg eldöntöd, hogy milyen vagyok,
egyetlen cselekedetemből, s kreálsz mellé történetet.

Aztán meg igyekszem felfogni, hogy az élet egy hullámzó völgy,
egy fekete- fehéren ábrázolt grafikonon.

Bonyolult, mint számomra egy hiperbolikus szinusz függvény,
de hadd érezzem én, hogy mi nem jó nekem.

Fényből font ostor vagy, nekem meg alacsony a lelki-
törésmutatóm. Egy ideje már nem csak a felületét karcolod.