Földrengés volt. Te voltál az
epicentrum. Elképzeltem, ahogyan
70 évvel ezelőtt vártál egy állomás
peronján. Csipkekesztyű volt rajtam, meg
egy pöttyös ruha. (mert az az igazi).
Rohantam, loholtam a karodba,
átöleltél, és jellegzetesen
megszuszmuszoltad
a nyakam, miközben csontjaimat
ropogtattad erős öleléseddel.
Vártál rám. Vágytál rám.
Nem kellett szólnunk sem.
És egy pillanatra nem voltál olyan
elérhetetlen.
S talán én sem voltam olyan elesett.
Aztán, mire észbe kaptam egy falka
kóbor eb kergetett, jól lehet, én nem
futottam előlük. De olyan boldognak tűntek.
Én meg egy marék álmot szorongatok csak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése