A misztérium

Hajnalban sétált az ablakom alá,

egy Radnóti idézetet szorongatva,

szerenáddal, bár a dal elmaradt.

Most Schubert befejezetlen szimfóniáját

hallgatva nézek magam elé, és egy

huncut mosolyt redőztetek szájzugomon.

Kívántam megosztani vele valamilyen

hosszú lejáratú csokis kekszet,

vagy beszélni és inni közben, egyszer.

Vagy legalább valami újat kipróbálni.

(együtt)

Mondjuk órákon keresztül ülni

némán, és csak meredni arra a tollra,

amivel kaotikus írásjegyeit úgy

illeszti össze, hogy általa, valami

maradandót, és sokatmondóan

elgondolkodtatót alkothasson.

Megkóstolni azt a diót, amit

kézzel hámozott meg...

Hogy újra belefújhassam az orrom

abba az alig használt papír-zsebkendőbe,

amin már érződött a jellegzetes illata...

Majd elment, és talán mit sem sejtő

módon itt hagyott valamit bennem, ami

megfoghatatlan, és nem tudom szavakba

önteni, mert a titokzatosság- mint tudjuk-

már csak ilyen.