Ilyen lett...

Hosszú ideje, először úgy ébredtem,
hogy Te voltál az első gondolatom.
Hogy miért, pont most, hidd el,
nincsen halvány lilám.
Ott ültünk a tetőn. Próbáltam magamba
szívni a tájat, az érzést, a viszonzatlan
gesztusokat. Ilyen lett.

És hosszú ideje most először el akartam
hessegetni a gondolatod.
-Kiscicák... gondolj kiscicákra! -mondtam magamnak.
-Miért épp? Sosem voltam annyira
oda értük. ...
-Aranyosak... Tisztelegj az agyad előtt,
olvass fel neki, menekülj, most menekülj,
rohanj, szlalomozzál el mellettük, árokba
bukj, gyógyítsd magad!

...elmondtam érted egy imát, szeretetből, ha már
így befészkelted magad a kávém elé...

Megírom.
Könnyebb lesz, nekem olyan ez, mintha újra
kislány lennék, s anyám puszilná le
rólam a fájdalmat.

Ilyen lett.
Látod, ennyi telt a viszonzatlan érzelmekből.