É pur si muove

Minden olyan ciklikus,
tudod, ahogyan mégis felkel
s mégis lemegy, s ahogyan 
megváltozik, de mégis
ugyanolyan.
S ahogyan nyomasztó
tud lenni néha valami,
amiről nem is tudom,
hogy mi is pontosan.
Talán, belebetegszem abba,
hogy milyen hormonból
épp mennyi, és milyen
arányban.
Vagy, hogy a színészek
jutalma a taps,
orvosoké pénz,
bolondoké a szerelem.
A senkiké a sima
szex. Lapozzatok,
haladjatok, vagy hagyjatok.
Biztatom majd én magamat:
"Tovább tovább fától fáig"!
Másképp, néha NEM
lehet.

Ima

(Esni fog ma, azt

hallottam...)

-Istenem, kérlek, add,

hogy tegyen csukját,

nehogy megfázzon a feje!
Vastag cipőben induljon

el, hogy a lába se!
Hogy lakjon jól,
(anélkül, hogy egy
grammot is hízna!-

mert, tudod, ő ad

a külsejére, bár nekem
nem ez számít, de,

ha ettől érzi jól magát...?!),

s, hogy jól teljen a napja,

hogy vidám legyen,

boldog, békés!
Add, hogy szeresse magát,

hogy szeressék a nők!
(ilyenkor megszólal az
egóm, hogy azért néha

gondoljon rám is, de

ezt bátran hagyd csak

rá, Uram...!)

S, ha majd ágyában

pihen, emlékezzen

jóságodra!

S add meg azt is,

hogy sose hallja...,
sose lássa...,

hogy imáimba

foglalom őt!

Ámen.

Prognózis

Én csak várok.

Lihegve pihenek

két akna között.

Rohantam, látod,

csupa veríték

-jéghideg a mellkasom-

hogy el ne késsem

nem késhetek most,

csak most nem.

Ugye lekéstem?

Megkezdődött.
Mi van, ha

már elindultál?

Elkerültél,

felszívódtál,

elköltöztél más

városba- kontinensre.

Nem is látlak soha

többé. Hazamegyek!

Bánatomban alszom egyet.

-Az idő elszáll, a semmi örök.-

S a verítékem nem is láttad.

Ütköz(et)

Nézd, a tavasz, csak egy hétig tart,
s a Pünkösd néha visszatér 16 órára.
Bandzsítok még kettőt (harmadszorra is),

hadd lássam a csatateret.

Nézd! Én így latolom az esélyemet.
Hogy a monarchiára emlékeztetem?

Nem tudom. De ni! Nézd, csak, itt

a frontvonalon: esélyeim latolgatom!

Most magam elordítom, e két

személyes háborúban: Előre!
Hogy miért is?! Azt sem tudom.
A harisnyám a múltkor átvette

a szoba- illatod...